A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításával évek óta
fennálló bizonytalanság szűnik meg a meglévő és létesítendő mezőgazdasági-
és háztartási célú kutak kapcsán.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 79.§ (1) bek-e értelmében
a helyi választási iroda vezetője november 30-ig elvégzi a települések
szavazóköri felülvizsgálatát, a körzetsítési feladatokat.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 306. § (2)
bekezdése alapján, 2023.október 31-ig kell a helyi választási iroda
vezetőjének megállapítania a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek 2024. évi általános választása során megválasztható
képviselők számát.
Tájékoztatom a község lakosságát, hogy a Belügyminiszter, az
önkormányzat által benyújtott támogatási igényre, 55 m3 tűzifa
beszerzését és szociális rászorultsági alapon történő kiosztását lehetővé
tevő támogatást biztosított önkormányzatunk számára.
Köszöntő
Engedje meg ,hogy én üdvözöljem először Vadna község Honlapján! Köszönöm, hogy idejéből néhány percet a településünkkel való ismerkedésre fordít. Képzeletbeli utazásunk során betekintést nyer a festői környezetbe, melyben falunk található. Megismerkedhet történelmi gyökereinkkel.
Bencze Péter Polgármester
Református Templom Története
1250 óta ismert az itteni pálos rendi szerzetesek rendháza. Ennek az alapjára építettek a XV. században gótikus stílusú templomot. A mózesszék háta mögött egy deszkával beépített régi sekrestye ajtó-nyílás is igazolni látszik a templom gótikus...
Vár története
V. László uralkodása alatt egyre nagyobb hatalomra tettek szert a cseh huszita vezérek. Sokféle ellentétes érdek ütközött össze a gyönge kezű László korában, s a hatalmas kényurak olyan várakat emeltek, melyekből akár hadseregekkel is dacolhat...
Programajanló
Jelenleg nincs program.
Orvosi ügyelet
Kazincbarcika, Május 1. út 13. (a fogászat mellett) (48) 512-262
Amit a kútamnesztiáról tudni kell
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításával évek óta fennálló bizonytalanság szűnik meg a meglévő és létesítendő mezőgazdasági- és háztartási célú kutak kapcsán.
Körzetesítés felülvizsgálata
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 79.§ (1) bek-e értelmében a helyi választási iroda vezetője november 30-ig elvégzi a települések szavazóköri felülvizsgálatát, a körzetsítési feladatokat.
Megválaszható önkormányzati képviselők száma
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 306. § (2) bekezdése alapján, 2023.október 31-ig kell a helyi választási iroda vezetőjének megállapítania a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választása során megválasztható képviselők számát.
2023 évi közmeghallgatás
Vadna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2023.október 26-án, 16 órától Közmeghallgatást tart, melyre tisztelettel meghívjuk a vadnai lakosságot.
Szociális tüzelőanyag-juttatás
Tájékoztatom a község lakosságát, hogy a Belügyminiszter, az önkormányzat által benyújtott támogatási igényre, 55 m3 tűzifa beszerzését és szociális rászorultsági alapon történő kiosztását lehetővé tevő támogatást biztosított önkormányzatunk számára.