kitüntetéés:Díszpolgár
adományozás éve:2017
Sós Miklós

Sós Miklós önéletrajza
1938. január 6-án születtem Kisvadnán. Kisgyermekkorom után az általános iskola nyolc osztályát a helyi iskolában jártam végig. Ennek elvégzése után felvételt nyertem a Putnoki mezőgazdasági Technikumba, amit sajnálatos módon nem tudtam befejezni apám betegsége és korai halála miatt. Másfél év itt eltöltött idő után egyedüli fiúgyermekként folytatnom kellett az apám által félbehagyott munkákat. Így lettem 16 évesen félig gyermekként családfenntartó. Az ezt követő években gazdálkodást folytattam a családom eltartása érdekében.
1960.dec. 30-án megalakult a Vadnai Egyetértés Termelőszövetkezet. Engem jobb híján beírattak Szabadszállásra a Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolába, ahol mezőgazdasági vontató és motorkerékpár vezetésből tettem le vizsgáimat. A termelőszövetkezetben 1962 tavaszától dolgoztam, azt ezt követő nyolc évben erőgépvezetőként, ezt követően a gépműhelyben szerelőként tevékenykedtem. 1974.január elsején egyesült a vadnai Egyetértés Termelőszövetkezet a nagybarcai Bánvölgye Termelőszövetkezettel, ahol szerelőként, sofőrként, anyagbeszerzőként munkálkodtam. Ezen feladataim mellett 30 éven keresztül arató, cséplő kombájnnal dolgoztam. 1992-ben porckorongsérv miatt gerincműtéten estem át. S mire felépültem 1993-ban felbomlott a termelőszövetkezet, engem pedig nyugdíjaztak. Nyugdíjas éveim alatt a határban tevékenykedtem, mezőgazdasági munkákat végeztem, szabadidőmben a nagybarcai szőlőskertemet műveltem, az ott termett szőlőből készült borokkal a helyi borversenyeken is neveztem szinte minden évben. Nagy örömömre szolgált, hogy sikerült szép eredményeket elérnem ezeken a versenyeken. Nyolc bronz, hét ezüst, végül egy aranyérem lett fárasztó munkám jutalma.
Vadna Község működésében vállalt szerepeimet a következőkben tudom szűken összefoglalni: 1963-tól a termelői szövetkezetben vezetőségi tag voltam annak feloszlásáig. Szintén 1963-tól a községi tanácsban 1990-ig tanácstagként vállaltam szerepet, majd a rendszerváltást követően az első szabadon választott önkormányzat tagjaként képviselőként tevékenykedtem. Itt említeném meg a Vadnai Református Egyházközösségben végzett munkámat, 1976-tól 2011-ig presbiterként szolgáltam a közösséget, 35 éven keresztül. Ezeken kívül számos alkalommal segítettem a községet, bármikor fordulhattak hozzám apró-cseprő dolgokkal, soha nem mondtam nemet, ha segítséget kellett nyújtani.